Művészet és pszichológia: hazudj, ha tudsz
(Gyimóthy Éva - 2010.10.13 - Az eredeti cikk a HRportálon jelent meg, itt.)
Társadalmi felelősségvállalás, művészet és hazugság pszichológiája. Látszólag semmi közük egymáshoz, valójában mégis van. Egy tréningcég ugyanis úgy döntött, felkarol két művészt és kiállítja műveiket. Októberben azonban nemcsak a művészetben, hanem a hazugság pszichológiájában is el lehet merülni a Melange Galériában.
Nem könnyű manapság művészetből megélni, mindenképpen több lábon kell állni - írtuk korábban. A hihetetlen kitartás, akarás és tehetség sokszor meghozza a várva várt sikert, azonban a sikerhez kiépült kapcsolatrendszer, jó reklám, ügyes eladó és egy nagy adag szerencse is szükséges. Sokszor azonban ez sem elég és a művészek megalkuvásra, vagy szakmaváltásra kényszerülnek. Így történt Markovics Gábor festőművésszel és Buza Kriszta iparművésszel is, akik értékesítőként keresték meg a kenyérre valót, míg meg nem ismerkedtek egy tréningcéggel, amelyik gondolt egyet s rendezett nekik egy kiállítást. Az Aquilone Training Kft. tulajdonosai komolyan gondolják, hogy a kultúra támogatása nem lehet túlnyomórészt állami feladat és a nagy cégekhez hasonlóan, saját kereteiken belül részt kell venniük a társadalmi felelősségvállalásban.
A cégek többsége azonban nem így gondolkodik. Egy nemrég publikált felmérésből az derült ki, hogy nem jeleskednek a cégek a szociális felelősségvállalásban, inkább egy-egy akut problémát orvosolnak, nem keresik a hosszú távú és strukturális hatást kiváltó gyakorlatok lehetőségét.
Egyedi kezdeményezés: művészet és pszichológia
- Azért esett a választásunk a művészet pártolására, mert a cég tulajdonosai -, Szörényi Ákos és jómagam - budapestiek vagyunk és szerettünk volna valamit tenni a városért, amelyhez igen erősen kötődünk - vág bele a történetbe Toldi Zsuzsanna, az Aquilone társtulajdonosa. A cég ezért felkarolt két fiatal művészt. - Véletlenül bukkantunk a Melange Galériára és mivel tréningjeinkről, mint résztvevőket ismertünk egy festőművészt és egy lámpákat tervező-készítő iparművészt, így a döntés gyorsan megszületett: rendezzünk kiállítást ennek a két művésznek.
A nyílt tréning 2010. október 25-26-én rendezik meg a Melange Galériában (Bp.1055 Markó utca 3.). A kiállítás pedig egész októberben ingyenesen megtekinthető a galériában.
Tudtuk, hogy az értékesítőként dolgozó művészek tehetsége elveszhet, ha valaki nem karolja fel őket. Mostanában ugyanis nem sok lehetősége adódik egy művésznek bemutatkozni a szélesebb közönség előtt. Ezért kibéreltük a galériát - meséli Toldi Zsuzsanna. - Szeretnénk minél szélesebb körben megismertetni ezt a kezdeményezést, talán példát és bátorítást adni másoknak arra, kevés pénzből is lehetséges valamilyen többletet nyújtani a környezetünknek. Úgy véljük, kevés női vezetővel dolgozó cég mutatkozik meg a művészetek pártolásában, és végképp nem ilyen aprócska cégek - teszi hozzá cégvezető. Kezdeményezésük nyitott fülekre talált, ugyanis több magyar tulajdonú cég csatlakozott programjukhoz.
Tréning hazugságok kiszűrésére
Érdekesség, hogy nemcsak a művészetben, hanem a hazugság pszichológiájában is el lehet merülni a Melange Galériában. Októberben ugyanis a művészeti tárgyak megtekintése mellett egy tréningre is be lehet térni az Aquilone jóvoltából, ahol az igazságot felismerni akaró szakemberek magukba szívhatják a hazugság leleplezésének technikáit. Ezek révén megtudhatjuk, igazat mond-e partnerünk, ügyfelünk, mit gondol valójában a magáról áradozó jelölt. A kétnapos tréning során interaktív prezentációkkal, hanganyagok és videók elemzésével, valamint üzleti szimulációs feladatok révén tapasztalhatják meg és fejleszthetik készséggé a hazugság felismerését.
Szóbeli kommunikációban megmutatkozó jelek:
- A legárulkodóbbak a beszéd közbeni szünetek
- Tétovázás a szó átvételekor
- Beszédben elkövetett hibák
- Nyökögés, aha, "aaaa", "uhhh"
- Változások a hangban, hangmagasságban ( a magasabb hang a félelem miatt van, de félhet a hazudozó a lelepleződéstől, stb.)
- A nagyon egyhangú beszéd is lehet árulkodó jel
- Váratlan kérdésre leblokkol
- Hazugság felfedezése hangból
A tréninget HR-eseknek, értékesítőknek, ügyfélkapcsolati szakembereknek ajánlják, de hasznosnak bizonyult vezetőknél, pszichológusoknál is - mondja Toldi Zsuzsanna. Tehát a tréning a HR-eseknek, tanácsadóknak, fejvadászoknak sem haszontalan, mert bár számos eszköz rendelkezésükre áll a jelöltek szűrésére (kompetencia alapú kiválasztás, személyiségteszt, grafológia, referenciák), az interjúztató intuíciói és az ezek alapján történő kérdezés még inkább garantálja a szűrés hatékonyságát. Jegyzetelés közben ugyanis nehéz összpontosítani a jelölt gesztusaira, mikro-arckifejezéseire, pedig árulkodóak a gesztusok, a mimika, a mikroarckifejezések, szófordulatok.
Ezekkel mind üzenünk, csak tudni kell ezeket a speciális jelzéseket olvasni - mondják szakemberek. Az Aquilone tréningjén elsajátítható ezen jelek felismerése a Paul Ekman és kollégái által kidolgozott gyakorlatok által. - Így nem fog fölösleges időt és energiát fektetni pl. az értékesítőnk egy olyan projektbe, aminek csak 10 százalék esélye van a megvalósulásra - mutat rá Toldi Zsuzsanna. Az is előfordulhat, hogy a tárgyaló felek ellenérdekeltek és igyekeznek elrejteni valódi motivációikat, érdekeiket. Ezen technikák révén azonban ezek kiderülnek, így jobb döntéshelyzetbe tudnak kerülni az érintettek. Az már más kérdés, hogy mit kezd azzal a helyzettel a HR-es, ha hantázáson kap rajta egy jelöltet interjúztatás közben.
Miért káros a hazugság?
Köztudott, hogy az emberek - főleg a munkahelyen - hajlamosak elferdíteni a valóságot, annak érdekében, hogy jobb színben tüntessék fel magukat, ahogy a hazai üzleti életben is természetes a tények elferdítése annak érdekében, hogy az ajánlat jobb színben tűnjön fel a partner szemében - mondta lapunknak a munkapszichológus. Kutatások szerint egy ember száját naponta 20-30 hazugság hagyja el. Egy egész Európát átfogó, korábbi felmérés után pedig arra a következtetésre jutottak a kutatók, hogy a leggyakrabban a munkahelyen hazudnak az emberek. Az is bebizonyosodott, hogy a munkahelyi problémák mintegy nyolcvan százalékáért a nem őszinte kommunikáció tehető felelőssé. A hazugság gátolja a munkavégzést, hiszen nem lehet egy ilyen dolgozóban/vezetőben megbízni - nyomatékosítják a szakemberek.
|